A XVIII. század elején Pest városfalain kívül eső területet, amelyek a városkapukon kivezető országutak mentén feküdtek, az itt építkezők kezdetben Pacsirta-mezőnek, később Ferdinánd külvárosnak nevezték, még később Felső-Külvárosnak, amely 1777-ben Mária Teréziáról elnevezve vette fel a Terézváros nevet.

Buda és Pest 1873-as egyesítésekor elöljáróságot és választókerületeket kellett létrehozni. A Terézváros névre hallgató külvárosi negyedet a Király utca mentén kettéválasztották. Az utca páros oldalától északra fekvő részt VI-os sorszámmal jelölték és rámaradt a Terézváros elnevezés. A páratlan számozású Király utcai oldaltól délre pedig létrehozták a VII. kerületet, amelynek száma volt ugyan, de neve nem. A kerületi lakosok 1881-ben határozták el, hogy nevet választanak. Olyan határozat született, amely szerint a körút szakaszait az őket metsző kerületek elnevezései alapján különítik el egymástól. Mivel ekkor már a többi kerület különféle Habsburgok után kapta a nevét a VII. kerületi polgárok azt javasolták, hogy a városrészük által metszett körúti szakasz Ferenc József császár feleségéről, Erzsébet királynéról kapja a nevét. A királyné ekkor már szerte Magyarországon nagy népszerűségnek örvendett, rokonszenvezett a magyarokkal, sőt még nyelvünket is megtanulta. A kérelmezők 1881-ben Tisza Kálmán miniszterelnökhöz fordultak kérelmükkel, aki az uralkodó beleegyezésével az ügyet a belügyminiszternek adta át, aki a fővárosnak címzett leiratában engedélyezte, hogy a fővárosi VII. kerület felvegye Erzsébet királyné nevét, így született meg Erzsébetváros.

 

Erzsébetváros névadása

hivatalos kronológia

 

Erzsébetváros, mint tervezett kerületi elnevezés  elsőként – eddigi tudásunkkal (1875) ellentétben – egy 1869. május 22-i egysoros hírben bukkan fel a Budapesti Közlöny 1573. oldalán: A PESTI TERÉZVÁROST, miután nagyon meggyarapodott, két részre akarják osztani. Az új résznek Erzsébetváros nevet indítványoznak.”

1873. január 24-én a fővárosi 34-es küldöttség I. albizottsága 9 választó- és közigazgatási kerületet hoz létre. Ekkor jön létre a VII. kerület, egyelőre még csupán száma van.

1873. november 17-én egyesül hivatalosan Óbuda, Pest és Buda. Ez Budapest hivatalos születésnapja. Számunkra azért fontos, mert ekkor kezdenek dolgozni a kerületi elöljáróságok.

– a Vasárnapi Újság 10. száma 1879. március 9-én a Mi újság? rovatban megírja, hogy a terézvárosi polgárok azt tervezik, a külső részt a magyar királynéról neveznék el

1879. március 10-én a VII. kerületi polgári kör elhatározza, hogy felkérik Gerlóczy Károly alpolgármestert, tegyen lépéseket, hogy a kerület felvehesse a királyné nevét, egyszersmind küldöttséget választanak

– a Pesti Napló 30. évfolyamának 62. száma 1879. március 12-én hozza a hírt a Helyi hírek rovatban a VII. kerületi polgári kör üléséről

– a VII. kerületi polgári körben 1881. december 12-én bemutatják a fővárosnak előre megszövegezett kérvényt a névváltoztatásról, a kérvény szövegét a gyűlés egyhangúan hagyta jóvá

– A Közgyűlésben 1881. december 14-én terjesztik elő a névadással kapcsolatos kérelmet Tisza Kálmánnak, aki ekkor miniszterelnök és belügyminiszter

– Tisza Kálmán 1882. január 12-én terjeszti fel a kérést a császárhoz

– A császár 1882. január 17-i keltezésű levelében járul hozzá a névadáshoz

– Tisza Kálmán 1882. január 20-án értesíti a Közgyűlést

– a Budapesti Közlöny 1882. január 24-i XIX. száma megírja, hogy a császár hozzájárult a névadáshoz

– Tisza Kálmán leiratát 1882. január 25-én olvassák fel a Közgyűlésben

– Budapest Főváros Tanácsa 1882. február 7-én kihirdeti, hogy a Terézváros Király utca és Kerepesi út közt fekvő felerésze mától ő felsége a magyar királyné nevéről és tiszteletére „Erzsébetvárosnak” neveztessék.

– Budapest Erzsébetvárosi Klub 1882. augusztus 7-én levélben fordul Budapest Főváros Tanácsához, azt kérve, hogy az új elnevezésnek megfelelően cseréljék végre le a kerület régi utcatábláit

Egyetlen meg nem válaszolt kérdés maradt csupán: mi tartott 13 évig (1869-től 1882-ig), amíg ténylegesen is megvalósult a VII. kerület elnevezése. Nos, van egy megoldásom, de egyelőre még nem tudom bizonyítani.