A Király utca 15. udvarán álló, állítólagos gettófal történetének vizsgálatakor mindenekelőtt azt kell eldöntenünk: mi tekinthető bizonyítéknak, és mi csupán állításnak. Az épület hátsó udvarán húzódó gettófal közéleti és turisztikai pályafutása éppen 20 éve, 2006-ban indult. És a csattanót már az elején szeretném elsütni, ha nem baj: a gettófal létezése nem bizonyítékokon és forrásokon, hanem egy idővel megszilárdult történeten alapul.
Minden ott kezdődött, hogy a Beszélő 2006. 7-8., július-augusztusi számában minden előzmény nélkül, Zolnay János az akkor már létező Óvás Egyesület egyik tagja, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem Szociális Munka és Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa, Városszövet-Bűnszövet (80 – 88. p.) címmel írt cikket a fővárosi épület- és értékpusztításokról. Az írásban minden korábbi előzmény nélkül váratlanul a következő bekezdés bukkan fel:
„Eladták például az 1852-ben Pollack Ágost tervezte Király utca 15.-öt. (Az épületet a szerződés aláírásakor még bejegyzés alatt álló, 3 millió forintos törzstőkéjű Király Palace Kft.-nek adták el.) Az épület fölé magasodik az egyik Holló utcai új lakóház, amelynek építése során a Király utcai ház alapjai megsérültek. A telekhatáron májusig kőfal állt szögesdróttal, az 1944-es pesti gettó utolsó álló falrészlete. A lakók szerették volna mementóként megtartani, de a KOH ehhez nem volt partner.”
Ez tehát a fal első említése, ám forrás megjelölése nélkül, helyette kissé elnagyoltan a lakókra hivatkozik, akik megtartanák.
Egy évvel később Perczel Anna tesz közzé egy tanulmányt a Múlt és Jövő 2007/2. számában Pest régi zsidó negyedének sorsa, jelenlegi helyzete (37 – 56. p.) címmel. A lap valamikor nyár elején jelent meg. A húsz oldalas írás szövegében egyetlen szó sincs a gettófalról, van viszont két fotó az 53. oldalon, amelyek szövegében a gettófal maradványairól, illetve az utolsó ép gettófalról olvashatunk. Konkrétan így: „A gettófal maradványai. Király utca 15.”, a következő fotó alatt pedig: „Az utolsó ép gettófal: a szomszéd építkezés kedvéért műemléki és polgármesteri jóváhagyás mellett elbontva 2005-ben. Király utca 15. Holló utca 14.”
Vagyis Perczel Anna Zolnay forráshivatkozás nélküli állítását veszi át és erősíti meg, mindezt úgy, hogy nem tesz hozzá semmi újat.
2007 őszén az Élet és Irodalom október 12-i számának 12. oldalán jelenik meg Perczel Anna újabb írása Veszélyeztetett örökség – Pest régi zsidónegyede – Helyzetjelentés címmel. Az anyag 1980 és 2007 között négy egységben (1980-2002, 2002-2004, 2004-2006, 2006-2007) foglalkozik a városnegyedben történtekkel. A publikációban nincs fotó, egyetlen szó sincs benne a Király utca 15-ös házról, legkevésbé a gettófalról.
Az Országépítő című, Kós Károly Alapítvány által kiadott folyóirat 2007. harmadik-negyedik téli számában jelenik meg Perzel Anna: Veszélyeztetett örökség – Pest régi zsidó negyede című írása (91 – 102. p.). A cikk elején a felelős szerkesztő, Gerle János a következőt közli:
„(Az alábbi írás megjelent az Élet és Irodalom-ban, és angol fordításban részét képezte annak az ÓVÁS! Egyesület által készített összeállításnak, amelyet az UNESCO Világörökség Bizottsága küldöttsége kézhez kapott november eleji helyzetfelmérő látogatásakor a veszteséglistával és további dokumentumokkal együtt, melyek összeállításában az ÓVÁS! Egyesület tagjai és Zsuppán András vettek részt. Köszönjük a megjelenéshez való hozzájárulásukat – G. J.)”
Az írás Megcsonkított házak közcímet viselő részében sorra kerül a Király utca 15-ös ház is, idézem:
„Építés éve: 1848–53 • Tervező: Pollack Ágoston • Építtető: Splényi József császári, királyi kamarás • Háromemeletes, kétudvaros klasszicista lakóház, hátsó telekhatáron az épülettel egy időben épített vegyes falazatú kerítéssel. 1944-ben itt húzódott a gettó határa, ezért akkor betonlapokkal, vaskampókkal és szögesdróttal megmagasították. • A gettófal bontásának éve: 2005. A szomszédos telek beépítésekor (hétemeletes lakóház mélygarázzsal) az itteni ház lakói, azzal a kéréssel fordultak a KÖH-höz és a kerület polgármesteréhez, Hunvald Györgyhöz, hogy ne engedje lebontani a szomszéd építkezés kedvéért a tudomásuk szerint utolsó épen megmaradt gettófalat. A KÖH képviselője (a VII. kerületért felelős előadó) és a polgármester, Hunvald György személyesen tekintették meg a helyszínt. Mindketten úgy döntöttek a lakók ellenében, hogy a fal nem érték, bontható. Az Autóker Holding 2005-ben elbontatta a kerítést, helyére betonfalat emeltetett. Az ÓVÁS! Egyesület késve, 2006 végén szerzett tudomást a bontásról, a régi jelzett téglák megmaradt részét (többit a bontók elhordták és eladták) a ház egyik üres helyiségébe mentették. • Jelenlegi helyzet változatlan. 2007 januárjában a botrány kitörésekor az ÓVÁS! Egyesület ígéretet kapott a KÖH előadójától és Fejérdy Tamástól, a Világörökség Magyar Titkárságának vezetőjétől, hogy a gettó egykori határát feltárják és levédik. A feltárásról nincs tudomásunk, a védelem a történt meg.”(sic!)
Itt lakók már arról beszélnek, hogy fal tudomásuk szerint az utolsó épen megmaradt gettófal. Forráshivatkozást azonban nem kapunk az 1944-es betonlapos, vaskampós, szögesdrótos magasításról.
Mi történt tehát szűk két év alatt? A narratívából, amely kezdettől nélkülözte a forrásokat klasszikus módon szépen lassan legitimáció lett, amely egy pontosan behatárolható körben keletkezett. Mindez tehát nem kutatási eredményeken, hanem egy állításon alapul.
A nagygettó létrehozásáról szóló 8.935/1944. számú belügyminisztériumi rendeletnek (1944. november 29.) volt egy térképmelléklete is, ez a gettó határának nyomvonalát jelöli, nem pedig konkrét falakat; így nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a Király utca 15. udvarában álló fal a gettó falaként funkcionált. A térképen adminisztratív határvonalat és nem konkrét falrajzot látunk, a térkép ugyanis a gettó határát és nem annak falát, falait jelöli.
A Király utca 15. valóban határhelyzetben volt, de semmiféle forrás nem bizonyítja, hogy ott konkrét fal állt volna, különösen nem egy utolsó épen maradt falrészlet. A jelenleg ismert diskurzusban a konkrét helyszínhez köthető primer bizonyíték tehát nem azonosítható. A rendelkezésre álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy a gettó határának nyomvonala és egy meglévő telekhatár-fal utólagos összekapcsolása vezetett a ‘gettófal’ azonosításához.