Garzonház (Bajza utca 1.)
A Bajza utca 1. és a Damjanich utca 24. sarkán álló, garzonháznak nevezett nyolcemeletes épületet 1965-ben avatták fel. A szocializmus építészetének szellemében Hejhál Éva és Tóth István által tervezett „palotát” 40% állami támogatással az Országos Takarékpénztár építette kísérleti jelleggel, főként egyedülálló férfiak és nők, illetve gyermektelen házaspárok számára.

“Megkezdik az első pesti garzonház építését
150 lakás a nagy épülettömbbenAz idén ősszel az OTP öröklakásépítési akciója keretében megkezdik a Gorkij fasor— Bajza utca—Damjanich utca által határolt telken egy 8 emeletes garzonház építését. A nagy tömbben 150 egy szoba, hallos és egy szoba, hall, hálófülkés lakást építenek, amelyet örökáron lehet megvásárolni. Az épület földszintjén éttermet rendeznek be, amely külső vendégek számára is nyitva lesz. A Gorkij fasor menti front előtt mintegy 30 méter széles parkot létesítenek. A garzonház építése körülbelül másfél évig tart. Az épületet Tóth István és Heyhal Éva építőművészek tervezték.” – adta hírül az Esti Hírlap (1960.07.08)
Az itt található mind a 153, más források szerint 154, illetve 157 lakás, valóban garzon, 37 négyzetméteres, egyszobás vagy szoba-hallos, viszont beépített konyhás és fürdőszobás, erkélyes. Egyúttal „korszerű bútorral, szőnyegekkel, modern világítólámpákkal, a zeneszobát zongorával és televízióval szerelték fel.” (Népszabadság, 1965. június 15.) A korszakban egyedülálló módon minden lakásban telefon volt, melyet a ház saját telefonközpontja irányított. Sok művész költözött ide, többek között Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Horváth Ádám, Csűrös Karola, Korda György, Mátrai Zsuzsa, Harangozó Teri, Zalatnay Sarolta, Payer András, Toldy Mária, Szendrő József. Az OTP által épített Garzonház az első garzonlakásos társasház, vagy ahogy már a korszakban is nevezték, boarding house volt. Építtetői a korszakban a szocialista viszonyok figyelembevételével luxust teremtettek, és több szerző is a házat az elit küszöbének nevezte.
És végül egy érdekesség a házzal kapcsolatban:
“Cukrászda a háztetőn
Az ENSZ lakásbizottsága ma meglátogatta az első pesti boarding house-t
Az ENSZ Magyarországon vendégeskedő nemzetközi lakásbizottsága ma délelőtt Budapest egyik legmodernebb épületébe, a nemrég átadott, 8 emeletes, 157 lakásos Bajza utcai garzonházba látogatott. A küldöttség érdeklődéssel szemlélte az egy- és kétszobás otthonokat, az emeletenkénti társalgó helyiségeket, a földszinti fogadó-, tv- és könyvtárszobát. A szakemberek külön is időztek az étteremben, presszóban és megnézték a leendő kerthelyiséget. A konyha, a hűtőtér, a mosogatók, a raktárhelyiségek a lehető legkorszerűbbek. És ami elsősorban a pestieknek új: a lakásokba reggel fél héttől éjféli tizenkettőig kérésre felküldik ételliften a reggelit, ebédet, vacsorát. Az egyes adagokat az emeletenkénti tálalóban melegítik és pincér szolgálja fel. A tetőteraszon kis cukrászdát rendeznek be.
A boarding house külföldön bevált. Nálunk a háború előtt volt, az utóbbi időben azonban a Bajza utcai az első. A lakók kívánságára a ház gondnoksága szolgál takarítással, mosással. Az előcsarnokban éjjel-nappal portás vigyáz, kezeli a két liftet, átveszi a leveleket, útbaigazítja az érkezőket. Ami viszont még hiányzik: a telefon. A vendéglő, presszó nyilvános lesz, a nagyközönséget is kiszolgálják itt a jövő keddtől. A garzonház étterme június 15-én nyit.” (Esti Hírlap, 1965.06.10.)