Ha valaki ma Budapesten kimondja azt az állandósult szókapcsolatot, hogy „a legpestibb utca” szofisztikált fővárosi flaneurök rögvest rávágják: a Király utcát nevezte így Krúdy. Nem csupán azt tudjuk tehát, hogy a Király utcáról beszélünk, de abban is bizonyosak vagyunk, hogy mindenzt Krúdy vetette papírra. Ki más! De vajon tényleg?
Mielőtt a kérdésre megadnám a választ, ne feledjük, hogyan is működik az ember. Ha valamit sokat mondogatunk, az rögzül. Ha valamit sokat hajtogatunk, akkor az teljesen bizonyos, hogy úgy is van, ráadásul mindenki hiszi is. Ha valamit sokan állítanak, méghozzá ugyanúgy, eszünkbe sem jut megkérdőjelezni. Nos, sokáig így voltam ezzel jómagam is, hiszen Budapest legpestibb utcája a Király utca, punktum, mi lehetne más. Ráadásul még az ácstanoncok is tudják, hogy ezt nem kisebb írónk írta, mint Budapest szerelmese, az örök ködlovag, Krúdy Gyula.
Gyakorta, afféle itt felejtett flaneurként, sétálgatok kedvenc kerületemben a „Böskében” és már abban is örömöm lelem, hogy egyik lábam a másik elé teszem és nézelődöm. Csak úgy, boldog városlakóként. Megyek, miközben a házakat vizslatom, elképzelem a lakásokat és a benne élőket az ablakok mögött és folyton az jut eszembe, milyen is volt itt az élet 50 vagy 100 éve.
Sokszor elsétáltam már a Király utca 11-es számú ház tűzfala előtt is, amire a Neopaint csapata még 2013-ban három emeletnyi kék kandellábert festett, rá „A legpestibb utca” feliratot és alá elegáns slampossággal pedig egy Krúdy idézetet, azt ugyanis már elfelejtették odapingálni, honnét is való a hosszú citátum:
„Temérdek kocsi volt ebben a szűk utcában; mindenféle kocsi volt, amely a város területén feltalálható. Nagy málhásszekerek mentek vagy jöttek, mintha itt keresnék azokat a raktárakat, ahol szállítmányuktól megszabadulhatnak. Minden bolt előtt kézikocsik voltak felállítva, amelyekre reggeltől estig pakoltak, mintha egyetlen nap alatt akarna elköltözni az egész utca helyéről. Postakocsik állongtak, amelyek kifogyhatatlanul ontották belsejükből a csomagokat, amelyek talán a földkerekség minden portékáját ideszállították… Megszakítás nélkül következett egyik boltajtó a másik után, mindegyikben más portékát árultak, csak a boltosok voltak egyformák,…”
Az idézet az 1929-ben megjelent Boldogult úrfikoromban című regényéből való.
Rendben, de ott virít emeletnyi méretben a felirat: A legpestibb utca. Hirtelen kínzóan mart belém a kíváncsiság: ezt vajon hol írta Krúdy? Kézenfekvőnek tűnt a gondolat, a híres szókapcsolat szintén a Boldogult úrfikoromban lapjai között bújkál valahol. De nem. Akkor viszont mégis hol? Persze kérdeztem másokat is és mindenki furcsán nézett rám, természetesen Krúdy, valahol, felelték. Kerestem, lapozgattam, kutattam, semmi. Az Élet és Tudománytól kezdve, a Holmin, a 168 órán keresztül a Kortárson át az Új Emberig egy sereg médium a lehető legtermészetesebben közli, nem beszélve az online sajtóról, hogy a legpestibb utcát egyértelműen Krúdy Gyula írta le. Valahol… Azt azonban senki nem írja, mégis hol. Csak hivatkoznak a hivatkozásra.
Persze, mint hivatásos „Böske-kutató” tudtam, hogy bele kell néznem Sárközy Mátyás könyvébe (A Király utcán végestelen-végig), s lám mit találok: „Krúdy szerint (itt lakott a Pekáry-házban) ez a legpestibb utca. Ezt vallja Cs. Szabó is valamelyik könyvében, pedig ő csak az antikváriumok miatt járt ide.” Kicsit mérges lettem, mert bevallom pipifaxos vagyok, szeretem, ha minden pontosan a helyén van, ha tudjuk, mi honnét való. Sebaj, addig is megnézem Cs. Szabót. Cs. hosszassan ír a Király utcáról Hűlő árnyékban című kötetében, de semmi legpestibb. Haladjunk tovább. Újra visszatértem Krúdyhoz, mindhiába. Egyre idegesebb lettem. Miért nincs, ha egyszer lennie kell. Mindenki mondja. Akkor eszembe jutott régi mániám, amit mindig mondani szoktam: mindenki csinálja azt, amihez ért. Felhívtam tehát Sárközy Mátyást, aki éppen nem Londonban, itthon volt. Röviden elmondtam miért keresem, mire nagy csend a válasz. Kisvártatva közölte, valóban leírta, hogy a mondatot Krúdy írta valahol, de ne haragudjak rá, ő is csupán átvette valahonnét, már nem emlékszik hol volt a forrás. Mentségül újra megemlítette Cs. Szabót, mire elmondtam, ezen már túl vagyok, semmi nyom.
Ekkor jutott eszembe Fráter Zoltán irodalomtörténész, a K-betűsök mániás fürkészője, Karinthy, Krúdy és Kosztolányi-kutató. Őt is felhívtam. Miután elmondtam miért keresem, meglepetten mondta, mennyire igazad van, még soha sem jutott eszembe, hogy feltegyem a kérdést: vajon hol írta Krúdy az ominózus mondatot. Megígérte kicsit keresgél. Másnap hívott is és közölte, maga sem hiszi, de úgy tűnik igazam volt, Krúdy ugyanis soha, sehol nem nevezte a Király utcát a legpestibb utcának. Ekkor már tudtam, így lett a legpestibb utca keresztapja Sárközy Mátyás és közvetve Cs. Szabó László, természetesen Krúdy alapján, aki viszont ilyet nem írt le. Ellenben találtam valamit, mondta vidáman Fráter, ennek örülni fogsz, szerintem ezt kerested, itt a forrás. Micsoda, kérdeztem meglepve, akkor mégis leírta? Dehogy, mondta ő, csak éppen a Király utca a pesti utcák …!
Történt pedig, hogy Krúdynak hivatalos levelet kézbesített a postás 1918. október elején a margitszigeti Nagyszálló II. emelet 133-as szobájába, ahol éppen lakott.
„Tisztelt Barátom!
A Főváros Barátainak mai napon tartott ülésén abban állapodtunk meg, hogy a legközelebbi november hó 5-én délelőtt 11 órakor tartandó összejövetel tárgyául a főváros utcaelnevezéseinek kérdését tűzzük napirendre és előadóul mint e kérdés alapos ismerőjét, Önt fogjuk felkérni. Felkérem, hogy az előadói tisztet elfogadni s elhatározásáról engem értesíteni szíveskedjék.
A szükséges adatokat Szilágyi Lajos miniszteri tanácsos úr (/., Döbrentei tér 4.) készséggel rendelkezésére fogja bocsátani. Budapest, 1918. október 1.
Polónvi Géza elnök“
Polónyi volt ekkoriban a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke, bár nem túl sokáig ugyan, de ez egy másik történet.
Az Álmok Hőse a lehető legkomolyabban vette a felkérést és erről a Fővárosi Hírlap munkatársának adott nyilatkozatában „Krúdy Gyula nyilatkozik a budapesti utcák elkereszteléséről” (1918. október 16.) vagy a „Levél a legöregebb pesti emberhez” című cikkében (Magyarország — 1918. október 13.) is beszél. Decemberben még hírlapi vita is indult a tervezett utcanévváltoztatásokról. Minderről Szakács Andor újságíró így írt:
„Az urak azt határozták, hogy utcakeresztelőnek Krúdy Gyulát kérik föl, aki sokat foglalkozott a főváros régiségeivel, s egyáltalán alapos ismerője az elmúlt koroknak és emlékeknek. Amellett művésze a nyelvnek is és eléggé önálló és zárkózott életű ahhoz, hogy holmi jogosulatlan ambíciók még csak közelíteni se próbáljanak hozzá. Az ő kezébe adták tehát Budapest térképét, hogy az avultak és ízléstelenek helyett új utcaneveket írjon belé.“
Utóbb maga Krúdy is beszámolt a történétekről a Literatura 1927-es évfolyamának 1. számában Hogyan lett a „pesti uccák grófjából” a Margitsziget remetlakója című írásában:
„Egy «huncfut» újságíró találta ki róla, hogy voltaképpen ő lett a pesti uccák grófja (várispánja), mióta Polónvi Géza, a Közmunka Tanács elnöke ama megbízatással tisztelte vagy terhelte meg, hogy a pesti uccáknak uj nevet adjon … Hiszen dekorációnak elég szép Pest uccagróf jának lenni, csakhogy valamiképpen a történelmi idők nem nagyon kedveztek a jámbor keresztelésnek.”
A fővárosi flaszter alapos ismerőjét tehát ekkoriban az utcanévadás feladata foglalkoztatja, ezzel kel, ezzel fekszik. (1.) Írt is egy publicisztikát a Magyarország című lap 1918. október 6-i számának 5. oldalán a Pesti levelek rovatban PESTI UTCÁK címmel. És ezzel megérkeztünk a megoldáshoz. Krúdy itt arról írt, hogy …de adjuk is át neki a szót:
„Álmomban tegnap egy cukorbajos, kövér, papucsos és hálósapkás öregember sántikált be hozzám. A mutatóujjával feltolta a sapkáját s így szólt:
– Én vagyok a Király utca és eljöttem, s eljöttem kegyelmet kérni az úrtól.”
Krúdyt annyira foglalkoztatta a feladat, hogy álmában meglátogatta őt a neve esetleges elvesztése miatt erősen aggódó Király utca és arra kéri az utcák frissen felkent keresztapját, legyen olyan jó, és kegyelmezzen meg a nevének. Az öregecske Király utca imigyen érvel Krúdynak: „…hát én kegyelmet kérek, hadd maradhassak meg én a régi Pestből, okulására, elmélázására, tanulmányozására a következő nemzedékeknek: milyen volt egykor Pest s mivé lett? Az én százesztendős házaimnak már alig van párjuk a városban.” És csak mondja, mondja, csodálatosan szivárványos szózuhataggal, hogy az embernek a szája is tátva marad. Majd így zárja védőbeszédét: „S én mégis kegyelmet kérek öntől, jó uram, mert öreg vagyok, a pesti utcák nagyapja vagyok, a soha vissza nem térő múlt vagyok.” Tetszenek látni, minden budapesti utca pesti utca, s bámelyik lehet a legpestibb, de a pesti utcák nagyapja mégis a Király utca, s ez maradjon is így most már mindörökre.
Így lett hát a Király utca a pesti utcák nagyapja, kis segítséggel a legpestibb utca, hajszál híjján az utcák királya. De tudják mit, ez viszont bizonyosan így is van, ezt viszont én írom le most. Tessék végigsétálni rajta, kicsit elmerengeni, mert látszik ott az elsüllyedt idő, s minden ember lába nyoma, aki előttünk járt arra.
Jegyzet:
(1.) Krúdy utcanévadási terveiről már megjelent egy írás: Bodri Ferenc: Krúdy Gyula, az utcakeresztelő (Budapest, 1969. (7. évfolyam) 1. szám, 6-7. p.