Két olyan dolgot is túlélt, ami eddig csak keveseknek sikerült, a XX. századot és a 100. születésnapját. Csokit nem evett, ellenben rendszeresen eljárt sörözni és úszni. Szinte az utolsó pillanatig meg tudta csinálni a spárgát, négy nyelven beszélt és olvasott, utóbbihoz szemüvegre sem volt szüksége. Ha valahol jelen volt, csak éppen nem lehetett látni, a nevetése mindig hallatszott, mert Ő nagyon tudott élni. Keleti Ágnes január 2-án 103 éves korában, egy héttel a 104. születésnapja előtt hunyt el. Legenda volt, még akkor is, ha a magyar nyelvben nincs megfelelőbb, frappánsabb kifejezés.
S hogy miért írunk róla a szomorú tényen túl? Kevesen tudják, de Keleti Ágnes első olimpiai aranyérmének megszerzése idején Erzsébetvárosban élt.
„Büszkén várjuk haza Keleti Ágnest…
Sok év fáradhatatlan, kitartó munkájának eredménye ez az olimpiai bajnokság, — mondja dohány utcai lakásán Keleti Ágnes olimpiai bajnoknőnk édesanyja. A vitrinben, az asztalon, a falon érmek, plakettek, serlegek, Keleti Ágnes győzelmekben gazdag sportmunkájának jutalmai. Olimpiai bajnoknőnk édesanyja nagy örömmel beszél leánya diadaláról és arról a sok nehéz küzdelemről, amelyen keresztülment. A felszabadulás előtt a fasiszta rendelkezések miatt nem sportolhatott rendszeresen. Az érettségi után a Fehérhajó utcában egy szűcsműhelyben dolgozott, mint inas és a munka után néha eljárt egy-egy edzésre, de tervszerűen nem fejlődhetett. — Ági két év óta a Testnevelési Főiskolán tanársegéd — mondja édesanyja. — Tanítványai, munkatársai nagyon szeretik. A fiatalok nevelésében azért ér el jó eredményeket, mert a gyakorlatokat nemcsak elmagyarázza, hanem be is mutatja. Keleti Ágnes a tornasport mellett nagyon szereti a zenét. Nyolc éven keresztül csellózott és — mint édesanyja mondja — jó ritmusérzéke a tornában is nagyszerűen segíti. Olimpiai bajnoknőnk nagy győzelmének különös értéket ad az a körülmény is, hogy öt hónap óta lábsérülése akadályozta a zavartalan felkészülésben. De ezzel nem sokat törődött, egyetlen pillanatot sem mulasztott el az edzések idején és ennek a szorgalmas, a fájdalmak miatt sokszor hősies munkának meg is lett az eredménye. Sérülése még Helsinkiben sem volt egészen rendben és — akárcsak Köröndi Margit — nagy akaraterejével legyőzte ezeket a fájdalmakat. A Dohány utca 57. számú bérház, akárcsak az egész ország, nagy örömmel és szeretettel várja olimpiai bajnokát. A ház két apró lakója, egy kisfiú és egy kislány virágcsokorral üdvözlik majd Keleti Ágnest, a talajtorna olimpiai bajnokát.” (Esti Budapest, 1952. augusztus 7.)
Keleti Ágnes, Helsinki és Melbourne ötszörös olimpiai bajnok tornásznője. A legeredményesebb magyar női olimpikon álnéven, vidéken élte túl a deportálást. Édesapját, Klein Ferencet 1944-ben Auschwitzban elgázosították, Keleti Ágnes pedig Szalkszentmártonban, Juhász Piroska álnéven vészelte át a nyilasuralom hónapjait, 1956 után, amikor nem tért haza a melbourne-i olimpiáról, elkobozták a bankbetétjét és persze Wallenberg utcai három szoba, hallos öröklakását is.
1937-től a Vívó és Atlétikai Clubban (Maccabi), majd 1938-tól a Nemzeti Torna Egyletben sportolt. Bár 1940-ben megnyerte első magyar bajnoki címét, zsidó származása abban az évben eltiltották minden sporttevékenységtől. Néhány éve egy interjúban arról beszélt, nem akart tornász lenni, gyerekkorában arról álmodott, csellista lesz. Ötszörös olimpiai bajnok és még további öt olimpiai érmet (3 ezüst, 2 bronz) nyert. A magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, 46X magyar bajnok, 7X csapatbajnok. Helsinkiben (1952), egy (talaj), Melbourne-ben (1956) négy olimpiai aranyérmet (talaj, gerenda, felemás korlát, és kéziszercsapat) szerzett. Ezzel egy olimpián ő a legsikeresebb magyar sportoló, s ő a legtöbb érmet gyűjtő magyar női olimpikon is. Ráadásul már az 1948-as, londoni olimpián is szerepelhetett volna, azonban két nappal a verseny előtt szalagszakadást szenvedett. A csapat nélküle ezüstérmes lett, vele akár…
1957-ben Izraelben telepedett le minden idők egyik legsikeresebb zsidó sportolónője, aki bő fél évszázadot töltött az országban. Izraelben nemcsak életre keltette a tornasportot, de a különböző bemutatóiért kapott összegekből maga vette és küldte az országba a sportszereket. Az izraeli tornászválogatott edzője (1958-1980), illetve Wingate-en, az izraeli Testnevelési Egyetemen tanár-, illetve edzőképzéssel is foglalkozott (1957-1980). Majd 1983-tól izraeli kluboknál edzősködött. Külföldön a tornász Hírességek Csarnokába, itthon a Magyar Tornasport Halhatatlanjai közé került be, 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet, nem mellesleg Budapest díszpolgára és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság érdeméremének tulajdonosa volt.
Búcsúzzunk Ági nénitől olyan sorokkal, amelyek pontosan idézik fel könnyedségét, bravúrjait és tudását:
„A sovány, izmos, karcsú, fekete tornásznő a balerina könnyedségével és ugyanakkor acélos ruganyossággal kezdi meg a gyakorlatát. Könnyed, ritmikus mozgással. Csupa báj, csupa grácia. Aztán egyre nehezebb elemekben folytatódik a mozgás, a nagy erőt és akrobatikus ügyességet megkívánó mozdulatok valamilyen magától értetődő természetességgel olvadnak bele a művészi táncmozdulatokba. Kézállások, henger, spárga, mérleg, ugrások…Olyan ez, mint a torna költeménye, az erő, a szépség, az ügyesség legmagasabb rendű kifejezése, ami a sportban csak elképzelhető. Művészi átélés, fölényes biztonság sugárzik minden mozdulatából” – Feleki László: Tizenhat nap.
